Ugrás a tartalomra

Ferdinánd, Nádor laktanya, Hadtörténeti Múzeum

leguan küldte be February 17, 2013 időpontban
Létrehozás
1844
Létrehozás intervallum
- 1847

A Budai Vár északnyugati szegletén már az 1690-es években létezett (Gránátos kaszárnya néven) helyőrségi kaszárnya (a közeli, középkori eredetű Mária Magdolna templom 1817-ben lett Helyőrségi templom).  A laktanya jelenleg is látható  tömbje 1844-től 1847-re készült el,  majd még ebben az évszázadban háromszor is bővítették. Tervezője az osztrák Leopold Freiherr von Fürstenwärther-Burgsassen zu Oberbach mérnökkari kapitány volt, kivitelezője Dankó Márton budai építőmester. Eredetileg a Ferdinánd-laktanya nevet kapta, az 1880-as évek térképein már a Nádor-laktanya megnevezés szerepel.

Az 1918-ban létrehozott Hadtörténeti Múzeum számára 1926-ban kezdődött meg a laktanya átépítése, a beköltözésre 1929-ben került sor.

Nagyméretű, közel négyzetes udvart vesznek  körül a kétemeletes, klasszicista  épületszárnyak, a Bástyasétányon (Tóth Árpád sétány) még délre kinyúló külön szárnnyal.  A sétány felőli homlokzat így 5+5+5 tengelyes (a középső 5 rizaliton, közepén portikuszos bejárat, felette rácsos erkély, a rizalitot felül attikafal hangsúlyozza). A Kapisztrán téri homlokzat is rizalitos, 8+7+8 tengelyes kiosztással. E homlokzat bal oldalára merőlegesen kinyúló szárny  (a bástyasétányi szárny hátoldala) 8 tengelyes.  Az épületegyüttes északi, az Anjou bástya felé néző oldalának homlokzata 5+8+5 tengelyes, magas, vörösmárvánnyal burkolt lábazattal, amin vasrácsos pinceablakok és a szélektől számított harmadik tengelyben kőkeretes, kétszárnyú kapuk nyílnak. E homlokzat folytatásában újkori téglakerítés (benne vasrácsos kapu) ad összeköttetést  az ún. „török istálló” épületéhez.

Tervezte
Leopold Freiherr von Fürstenwärther-Burgsassen zu Oberbach
Kivitelezte
Dankó Márton
Cím

Kapisztrán tér 2-4
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok